Aktuális

30 éves a Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium

Ünnepeljük a gimnáziumunkat

[Translate to Ungarisch:]

1992. szeptember 9-én nyitotta meg kapuit a Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium a horvát és a magyar népcsoport számára. 30 évvel később, 2022. szeptember 9-én ezt a jubiléumot egy iskolai ünnepség keretén belül megünnepelte az iskola, a szülői munkaközösség, a volt diákjaink és sok-sok vendég.

Mag. Zsótér Iris, a gimnázium igazgatónője az oktatásügyi minisztert, dr. Polaschek Martint, a gimnázium volt igazgatóját Zsivkovits Martint és Magyarország bécsi nagykövetét dr. Nagy Andort köszöntötte az ünnepségen.

A színpadi program az iskolánk sokszínűségét tükrözte vissza, hiszen a mondern zene mellett hallható volt a horvát és a magyar népzene, valamint a horvát és a magyar néptánc. Persze a "nyertesek utcája" sem hiányozhatott, ahol a tavalyi tanév sikereit elevenítettük fel.

A programot a "kívánságfa" feldíszítése fejezte be, ami azt jelenti, hogy diákjaink 30 kívánsággál díszítették fel azt a fát, amit majd az iskola elé ültetünk be.

A jó hangulatot még az eső sem tudta elrontani! Várjuk a következő 30 évet!