Aktuális

A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA

Az erdélyi OSONÓ színházműhelyének előadása

Az Osonó Színházműhely egy székelyföldi (sepsiszentgyörgyi) gyökerű alternatív színházi közösség, amely az utóbbi években már magyarországi székhellyel is működik. Számukra a színház elsősorban: találkozás; 30 évvel ezelőtti megalakulásuk óta fontos cél számukra a kapcsolatteremtés, amelynek jegyében rendszeresen szerveznek turnékat kül- és belföldön egyaránt olyan helyekre, ahova ritkán vagy soha nem jut el színház, kultúra, magyar szó. 

 

A társulat most kéthetes európai turnét kezd a Magyar Költészet Napjához (József Attila születésnapjához) kapcsolódóan, amelynek során ausztriai, németországi, dániai és csehországi magyar diaszpórák közösségeit szeretnék végigjárni. Különös színfoltnak számít, hogy a felsőőri gimnáziumuban is bemutathatták az előadást. Fazakas Misi rendező és Mucha Oszkár színész József Attila-szövegekből építkezve kereste az életmű aktualitását, a költő megidézhetőségét. Az előadás címe: Nem vagyok, csak mások látnak (színházi kísérlet József Attilával)

Az előadás egy nagyon személyes, vallomásos színházi nyelven szólalta meg a hatodikos, hetedikes és nyolcadikos diákjainkat.